|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 16 találat | lapozás: 1-16 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Cistelecan, Alexandru 1999. június 9.A Kolozsvári Nyilatkozat tervezete: A magyarországi antikommunista ellenzék és a demokratikus román emigráció képviselői által aláírt Budapesti nyilatkozat - melyet teljességében elfogadunk - 10. évfordulóján mi, románok, magyarok és németek, akik úgy ítéljük, Erdély komplementáris, kulturális és vallási pluralizmusú területéhez való tartozásunk legalább annyira fontos, mint maga nemzeti identitásunk és az alapvető történelmi premisszája annak, hogy az Egyesült Európa polgárai lehessünk, részesei lévén ama societas civilis-nek, mely Erdélyben már a 17. és 18. században felemelte szavát a polgári jogok biztosításáért, konstatálva, hogy a politikai pártok és szervezetek képtelennek bizonyultak új és gyökeres megoldásokat találni arra, hogy megkönnyítsék az ország kilábalását a mélyülő válságból és lezárják a recentralizáció, az Európa-ellenes restauráció útját, síkra szállunk azért, hogy kezdődjék nyílt vita Erdély és a Bánság közigazgatási autonómiájának távlatairól - Románia keretében, regionális törvényhozó gyűlésekkel, amelyek a jövőben a központosított állam modelljének valós alternatíváját képezik, lehetővé téve a történelmi régiók gazdasági, művelődési és politikai érdekeinek érvényesülését, az erdélyi civil társadalom és egyházak képviselőinek, hazai és külföldi szakértők részvételével alkotmányozó bizottságot hozzanak létre, mely átfogó, magas tudományos szintű okmányt dolgozzon ki az új közigazgatási egységek és az illető törvényhozó gyűlések hatásköréről, tiszteletben tartsák a román állam nemzeti szuverenitását és területi épségét és a hatalom központi szervei csorbítatlanul gyakorolhassák kompetenciáikat a külpolitika, a honvédelem és a pénzügy terén. Valamennyi román történelmi tartománynak joga legyen a devolúció és a szubszidiaritás elveire épülő regionális intézményekhez. Teljes mértékben értékesüljön Erdély - ahol a lakosság harmada az ország nemzeti össztermékének 55 %-át valósítja meg - húzó szerepe Románia európai integrációs folyamatában. Biztosíttassék Erdély valamennyi nemzeti közösségének jogegyenlősége, melyek megfelelő intézményekkel és pontosított és pontosított törvényes kompetenciákkal kell hogy rendelkezzenek és pontosított törvényes kompetenciákkal kell hogy rendelkezzenek nemzeti kultúrájuk és nyelvük fennmaradása és fejlődése biztosítása végett. Valódi, a közös érdekekre, a kölcsönös tiszteletre és a nemzeti közösségeink közötti együttműködésre alapozó partnerség jöjjön létre, mely regionális szinten megvalósulva a Románia és Magyarország, illetve a Románia és Németország közötti gazdasági, művelődési és politikai kapcsolatok erősítésének szilárd alapját képezheti, mely kapcsolatok stratégiai fontosságúak annak biztosításában, hogy Románia valamennyi európai struktúra tagja lehessen. Aláírják: Alexandru Cistelecan - irodalomkritikus, Marosvásárhely; Alexandru Vlad - író, Kolozsvár; Ion Muresan - költő, Kolozsvár; Traian Stef - író, Nagyvárad; Daniel Vighi - író, Temesvár; dr. Paul-Jurgen Porr - orvos, Kolozsvár; Paul Phillippi - történész, Nagyszeben; Bakk Miklós - politológus, Lugos; Horváth Andor - irodalomtörténész, Kolozsvár; Tánczos Vilmos - néprajzkutató, Kolozsvár. Az alábbi személyek és szervezetek csatlakoznak a nyilatkozathoz: az 1989. június 16-i Budapesti nyilatkozat aláírói. Sabin Gherman elnök és Marius Avram alelnök - Pro Transilvania Alapítvány; Toró T. Tibor elnök és Szilágyi Zsolt alelnök - az RMDSZ Reform Tömörülése. (Az Adevarul nyomán; fordította: Ferencz L. Imre) /A Kolozsvári Nyilatkozat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./1999. július 20.A tusnádfürdői Bálványosi Nyári Szabadegyetem második napján, júl. 20-án a téma Nemzeti kultúra, multikulturalitás, etnokulturalitás csere volt. A meghívott előadók közül jelen volt Eckstein-Kovács Péter, a Nemzeti Kisebbségi Hivatal tárcanélküli minisztere, Péter József, a magyarországi Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára, valamint Alexandru Cistelecan irodalomkritikus. Eckstein-Kovács Péter szerint Romániában még nem zajlott le a multikulturalitás vitája. A központi kérdés az volt, van-e joga a magyar kisebbségnek anyanyelvén tanulni. Amíg más egyetemek terjeszkedtek és magánegyetemek tucatjával alakultak, addig "mi az építkezés helyett a politikai viták eredményével maradtunk" - állapíthatta meg Eckstein-Kovács Péter. Péter József arról beszélt, hogy a történészek olykor a politikusok kiszolgálói lesznek. Alexandru Cistelecean szerint a járható út a történelem demitizálása. Délután az 1999-es Frankfurti Könyvvásár és a magyar díszvendégi státus kapcsán beszélgettek a könyvekről és a könyvpiacról. Magyarország határok nélkül címmel mutatkozik be a könyvvásáron a magyar kultúra, a hátáron túli magyarság is helyet kap a bemutatkozásra. A frankfurti vásáron jelen lesz Kányádi Sándor, Sütő András, Lászlóffy Aladár, Kovács András Ferenc és a sor még folytatódhat. /Jubileumi Bálványosi Nyári Szabadegyetem - kedd. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 22./ Alexandru Cistelecan, a marosvásárhelyi Vatra című irodalmi lap főszerkesztője megjegyezte, az itteni magyar írókkal ellentétben, akik otthonosak a román irodalomban, román kollégáik nem ismerik a magyar irodalmat, és az iskolai oktatás sem egymás megismerését szolgálja. Eckstein Kovács Péter kisebbségügyi miniszter szerint a multikulturalitás szorosan összefügg a migráció kérdésével, ugyanis a nyugati országokban a hetvenes évek elején kezdtek arról beszélni, hogy a vendégmunkások és családjaik nem térnek haza, s az őshonos lakosság etnikailag és kulturális szempontból idegen elemekkel vegyült. Az érintett államok a multikulturalitás eszközeivel próbálták keresni az együttélés módját. Hivatalának tevékenységéről szólva az RMDSZ minisztere elmondta: két törvénytervezeten dolgoznak, egyik a diszkriminációt tiltaná, másik az országos roma stratégia kialakításával kapcsolatos. Pál József kijelentette: jelen pillanatban Európában új történelmi helyzet van, idejét múlta a kultúrák egymás elleni kihasználása, amikor a globalizáció a mindennapi életben is érzékelhető. A magyar kultúrát egységesnek tekintjük - hangsúlyozta -, anyagilag támogatjuk, hosszú távon az autonóm, kreatív közösségek létrejötte vezethet eredményre. Az előadásokat hozzászólások követték. Kelemen Hunor kijelentette, nem gondolja, hogy a Babes-Bolyai egyetem multikulturális, Eckstein kisebbségügyi miniszter elmondta: megjelent egy magyar nyelvű tankönyv Erdély történetéről, a román tankönyvek megújulása viszont továbbra is vitatott. Az elfogadott oktatási törvényről megjegyezte: magánegyetemekre, önálló karokra, fakultásra vonatkozó tiltás nincs, ám a kolozsvári magyar tudományegyetem jelen pillanatban megvalósíthatatlan. /Tusnádi krónika. A multikulturalitás értelmezései. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 21./ Szilágyi Zsolt képviselő kifejtette, hogy a Bálványosi Folyamat - ma már így nevezzük - 1990-ben indult útjára. Ekkor volt az első Bálványosi Nyári Szabadegyetem. A Fidesz és az akkor dinamikusan fejlődő MISZSZ (Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége) szervezésében egy olyan folyamat indult be, amiről ma, tíz év után nyugodtan elmondhatjuk, hogy példaértékű a térségben. A magyar-román kapcsolatokat, a két ország és a térség más országainak demokratizálódását és átmenetét kívánták nagyító alá venni. A Bálványosi Folyamat állandó fórummá vált: a magyar-román kapcsolatok állandó és megbízható fóruma. Az elkövetkezőkben intézményesíteni akarják, hogy megteremtsék a keretet, a magyar-román tabumentes párbeszéd lehetőségét. /Bálványostól Tusnádig. Szilágyi Zsolt a folyamatról. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 20./1999. július 21.Júl. 21-én, szerdán, a harmadik napon Tusnádfürdőn a meghirdetett program szerint Belügyi és igazságügyi együttműködés az EU integráció jegyében címmel kellett volna előadást tartania többek között Constantin Dudu Ionescu belügyminiszternek, Kontrát Károly magyarországi belügyminisztériumi politikai államtitkárnak és másoknak. Õket hiába várták, nem jöttek. A szerdai nap egyetlen előadását Az átmenet politikai kultúrája, a politikai kultúra átmenete témakörben tartották. Az előadói asztal mellett Renate Weber, az Alapítvány a Nyílt Társadalomért, Bakk Miklós politikai elemző, Alexandru Cistelecan irodalomkritikus és Major Tamás fideszes országgyűlési képviselő, a külügyi bizottság tagja foglaltak helyet. Bakk Miklós előadásában jellemezte a hazai politikai életet, beszélt nyílt és rejtett politikai stratégiákról. A nyílt stratégiák közé olyan elemek tartoznak, amik olykor nem is tudatosak, de mozgató erejük van. A rejtett stratégiák fő jellemzője a bürokrácia, mint a doktrinális állam megőrzésére tett törekvés oly módon, hogy az elit megőrizze hatalmát. Az előadó a romániai pártokat posztkommunista, történelmi és RMDSZ kategóriákba sorolta. Az első csoportba olyan pártok tartoznak, amelyek nem tudnak szembenézni a változásokkal. A történelmi pártokat az állam iránti vonzódás motiválja. E pártoknál nem képzelhető el a szubszidiaritás elve. Az RMDSZ - Bakk Miklós szerint - saját társadalma fele fordul és három fő jellemzője van: politikai szervezet, a román politikai életben való részvétel biztosítása, ugyanakkor kezdetben a mozgalmi szerepe is igen fontos volt, és helyettesítette a romániai magyar civil szférát. Alexandru Cistelecan szerint az RMDSZ nagyon szerencsés helyzetben volt és van, ám az általa kidolgozott prioritások egy közösségre irányulnak és csak utána következnek az országos programok. Renate Weber előadásában kitért a titkosszolgálat legutóbbi néhány akciójára és elítélte a román sajtó azon részét, amely a székelyudvarhelyi ügy kapcsán azt tolta előtérbe, hogy magyarokat érintett. Szerinte a "vélemények nem lehetnek alkotmányellenesek, csak a cselekedetek. " Kiadják a tábori napilapot: Tusványos Press 99. /Jubileumi Bálványosi Nyári Szabadegyetem - szerda. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./1999. július 27.A Lugoson megjelenő Redesteptarea hetilap júl. 22-i száma közölte a Dragan Alapítvany (Fundatia Europeana Dragan) Tudományos Tanácsának júl. 13-i határozatát, miszerint az Alapítvány a kolozsvári főügyészhez fordult, és büntetőper indítását kérte a Kolozsvári Nyilatkozat következő "aláírói" ellen: 1. Sabin Gherman, a Pro Transilvania Alapítvány elnöke; 2. Alexandru Cistelecan, irodalomkritikus; 3. Alexandru Vlad, költő; 4. Daniel Vighi, író; 5. Paul Philippi, történész; 6. Bakk Miklós, politológus; 7. Horváth Andor, irodalomtörténész; 8. Tánczos Vilmos, néprajzkutató; 9. Toró T.Tibor, az RMDSZ Reform Tömörülés platformjának elnöke. Az Alapítványt ebben az ügyben képviselő Gheorghe Pancratiu, Iuliu Gheorghiu, dr. Constantin A. Bob és dr. Augustin Deac (az utóbbi kettő egyetemi tanár) szerint az "aláírók" a Btk. 1661. szakaszának 1. bekezdése ("alkotmányos rend elleni cselekmények") és 167. szakaszának 1. bekezdése ("összeesküvés") alapján marasztalhatók el. /(Bakk Miklós): Büntetőper az aláírók ellen? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./2000. május 2.Kolozsvárott az etnikumok közötti civil kultúra megteremtését szorgalmazó Provincia c. új kiadványt mutatták be a szerkesztők, Bakk Miklós, Marius Cosmeanu, Marius Lazar, Molnár Gusztáv és Szokoly Elek, ismertetve azokat az elveket, melyek e két nyelven megjelenő kiadvány létrehozását vezérelték. A kiadvány anyagai mind magyar, mind román nyelven azonosak, s két erdélyi lapban - a Ziua de Ardeal és a Krónika - terjesztik. Szokoly Elek arra figyelmeztetett, hogy a két világháború között is történt próbálkozás a közös párbeszédre, s a Jakabffy Elemér munkásságát hozta fel példaként. Bakk Miklós rámutatott: Itt az ideje, hogy az erdélyiek felleltározzák közös gondjaikat. Molnár Gusztáv szerint a céljuk: Erdélyre vonatkozó kérdéseket európai szinten tárgyalni. Románia ugyanis olyan új történelmi helyzetben van, amelynek nincsenek történelmi hagyományai; nem értékátadásról, hanem új értékek közös létrehozásáról van szó. A lap internetes kiadása (www.provincia.ro) is ezt szolgálja. /Provincia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 2./ A Provincia "Olyan témákat vet fel, amelyekről eddig nem beszéltek. Kritikai módon viszonyul mind a román, mind a magyar nacionalizmus hagyományaihoz, s egyben megpróbálja azt is megfogalmazni, hogy az új európai környezetben a román-magyar együttműködésnek milyen esélyei vannak az erdélyi regionalizmus újrafogalmazásában" - mondta az MTI-nek Bakk Miklós politológus, a szerkesztő bizottság tagja. A beköszöntő vezércikk szerint "Nem akarjuk, hogy a mi provinciánk ezután is egy harmadrangú ország másodrangú tartománya legyen. Azt akarjuk, hogy Erdély centrummá váljon. Nem mások fölött, hanem egyensúlyban és partnerségben más centrumokkal. Olyan Erdélyt akarunk, amelyben a vallási, etnikai, kulturális különbségek kölcsönösen kiegészítik egymást, az egész térség javára. Nem akarunk újjáéleszteni - és még kevésbé kiváltani vagy támogatni - valamiféle helyi érdekű, a román, magyar és német különbség fölötti vagy éppenséggel e különbségek ellen irányuló transzilvanizmust. Európai erdélyiséget akarunk, amely ezeket az eltérő hagyományokat és identitásokat modern, az egységesülő Európa szellemiségéhez közelítő rendszerbe tudja foglalni". Az első számban kilenc román és öt magyar nemzetiségű politológus, szociológus, egyetemi tanár, író, újságíró, emberi jogi szakértő írása kapott helyett. A két felelős szerkesztő - Molnár Gusztáv politológus és Alexandru Cistelecan, a marosvásárhelyi Vatra című kulturális havilap főszerkesztője - havonta egy-egy meghatározott témára kér fel szerzőket. /Kétnyelvű Provincia az európai erdélyiségért. = Brassói Lapok (Brassó), máj. 5./2001. március 9.Marosvásárhelyen, a Pro Europa Liga székházában szervezett találkozót újságírókkal a havonta immár önállóan, 16 oldalon megjelenő Provincia. Az önállósulás előnyt és hátrányt is jelent, mondotta Molnár Gusztáv politológus, felelős szerkesztő, aki 1988-ban települt át Magyarországra, jelenleg nagyváradi és budapesti egyetemen is tanít. A találkozón jelen volt még a másik felelős szerkesztő, Alexandru Cistelecan irodalomkritikus, valamint Bakk Miklós újságíró-politológus és Marius Cosmeanu kolozsvári szociológus is. - A Provinciát lényegében a világhálón szerkesztik, hiszen munkatársai nem egy városban, sőt nem is egy államban élnek. A jelenlevők elmondták: a lap vitafórum, munkatársai között sincs véleményazonosság, de a konstruktív dialógus hívei. Az eddig tabu témának számító jelenségekkel kapcsolatban ankétokat közölnek, és várják a társadalom, a szakemberek véleményét, reagálását. Az első két önálló számban például magyar és román történészek arra a kérdésre válaszoltak: szükség van-e egy objektív Erdély-történet megírására, illetve hogy miként lehetne ezt megvalósítani. Román újságírók ama kérdésére, hogy milyen viszonyban állnak Sabin Ghermannal, illetve hogy a "provinciások" célkitűzései között szerepel-e egy "transzetnikus" erdélyi párt létrehozása, Molnár Gusztáv elmondta: egyelőre Sabin Gherman egy személy, aki mögött nincs politikai alakulat. Majd ha lesz, akkor kiderül, hogy az kikből áll, milyen a programja, elképzelése, és akkor majd véleményt lehet mondani róla. A Provincia minden hónap első munkanapján kerül a standokra. Magyar nyelvű változata 1000, a román lap pedig 1400 példányban jelenik meg. Immár Magyarországon is kezdenek felfigyelni rá. A Beszélő című folyóirat átvette, közölte egyes írásait. A lapot egyelőre a kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja adja ki, de a továbbiakban szponzorokat keresnek. /(Máthé Éva): Provincia - a világhálón szerkesztett lap. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./2001. március 19.Az 1989 decemberében történt romániai fordulat után felszabadult indulatok kezelése szükségessé tette a magyar-román értelmiségi párbeszéd mielőbbi megkezdését. Éppen a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején, 1990 márciusában ültek össze Budapesten román és magyar írók, költők és filozófusok, hogy a közös tennivalókról beszélgessenek. Villámcsapásként érkeztek akkor Erdélyből a magyar fővárosba a marosvásárhelyi véres összecsapás hírei. Azóta többen próbálták a párbeszédet feléleszteni. A kolozsvári Korunk folyóirat Cumpana néven évek óta román nyelvű antológiát jelentet meg, Magropress, illetve Sajtófókusz címmel pedig a magyar, illetve a román sajtó legfontosabb írásait adja közre hetente, fordításban. Újabban a Korunk napi rendszerességgel készíti el Komp-Press név alatt ismert sajtó- és tévészemléjét, amely a közelmúltban mindennapos hírügynökségi tevékenységgé fejlődött. - Az első kezdeményezés volt Szilágyi Júlia irodalomkritikus és Marius Tabacu tévérendező közös irányításával indult Puntea-A Híd nevű kiadvány. - Tavaly áprilisban Kolozsváron a Ziua de Ardeal és a Krónika napilapok döntöttek úgy, hogy havi mellékletet adnak ki Provincia címen. Ebben a magyar szerzők cikkeit románra, a románokét pedig magyarra fordítják. A lap társszerkesztői a kolozsvári Alexandru Cistelecan és a szintén erdélyi származású, de Budapesten élő Molnár Gusztáv politológusok. A Provincia nemrég jelentette be önállósulását. Az önállósult Provincia bemutatása alkalmából felmerült egy regionális párt gondolata. Erről Molnár Gusztáv kijelentette, a szóban forgó párt "90 százalékban az erdélyi románságra alapozna, de nyitott lenne a magyarság felé, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel is együttműködne". Egy ilyen transzetnikai regionális párt gondolata nem tetszik a bukaresti központnak. Az RMDSZ ezzel az kapcsolatban még nem fogalmazta meg álláspontját. - A kolozsvári születésű, Budapesten élő Tamás Gáspár Miklós "román barátainak" írt levelet. A levél az Élet és Irodalom 2000. december 15-i számában jelent meg, románul pedig néhány héttel ezelőtt közölte a Bukarestben megjelenő Dilema hetilap. A lap február 16-22-i száma nem csupán a vitaindító levelet, hanem az arra közismert román értelmiségiek által írt válaszokat is közölte. A párbeszédbe eddig Andrei Plesu, Theodor Baconsky, Pavel Campeanu, Zigu Ornea, Mircea Iorgulescu és Andrei Cornea kapcsolódtak be a Dilema révén, Nicolae Manolescu a Romania literara útján, Marin Mincu pedig a Ziua című napilapban közölt írásával. TGM azzal vádolta a román értelmiséget, hogy más módszerekkel ugyan, de egyazon forrásból merít a szélsőségesen nacionalista Corneliu Vadim Tudorral és az annak pártjában tömörülő neofasisztákkal, s némán asszisztál ahhoz, hogy fasiszta vagy fasisztoid szerzők egész sorát adják ma ki Romániában, Antonescu marsallt, a fasiszta diktátort pedig szobrok avatásával, utcanevekkel rehabilitálják. Az említett forrás pedig azon két világháború közötti román írók művei, akik a legionáriusokhoz, a román fasiszta mozgalomhoz közismerten közel álltak. TGM szerint az a román értelmiség, amelyet a magyarság dialóguspartnernek tekint, ezeket a szélsőjobboldali nézeteket valló, vagy abból merítő szerzőket manapság legitimálja. A feltette a kérdést, hogy miért nem létezik ma Romániában egy korszerű baloldali erő. Több válasz érkezett román oldalról. Andrei Plesu szerint TGM nem érti azt, ami ma Romániában folyik. Mások, így Theodor Baconsky TGM szövegét zavarosnak, és provokatívnak minősítik, és visszautasítják azt, hogy a román értelmiséget ilyen súlyos dilemmáiban éppen TGM oktassa ki, Pavel Campeanu pedig egyetért TGM üzenetével, csak az eszközök tekintetében keresne más megközelítési lehetőségeket. Egy másik romániai kisebbségi, a zsidó Zigu Ornea pedig TGM állításait, további érvekkel támasztotta alá. Mircea Iorgulescu szerint a levél nem több, mint a templomban való fütyörészés, csakhogy a templom - sajnos - üres, tehát talán nincs kivel párbeszédet folytatni. Nicolae Manolescu több pontban vitatta TGM érvelését. Leszögezte, hogy lehet jobboldali anélkül, hogy fasiszta lenne. Szerinte nem igaz, hogy a a két világháború közötti román értelmiség nem szállt szembe a hazai fasizmussal. Az sem igaz, hogy az 1989 utáni román értelmiségiek egészére jellemző a tehetetlenség az új nacionalista megnyilvánulásokkal szemben, hiszen itt van a Dilema hetilap, továbbá a marosvásárhelyi Vatra, a Sfera politicii, a 22, a temesvári Orizont, a nagyváradi Familia, s nem utolsósorban a Romania literara. Marin Mincu viszont kijelentette, hogy ennél súlyosabb és megalapozottabb vádakat a román értelmiséggel szemben ez idáig senki sem fogalmazott meg, s főképp erről kellene szólnia a vitának. /Tibori Szabó Zoltán: Tamás Gáspár Miklós fütyörészése az üres templomban, avagy Magyar-román értelmiségi párbeszédkísérletek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./2001. december 10.A Provincia című folyóirat kezdeményezésére román és magyar értelmiségiek memorandumot intéztek a román parlamenthez és pártokhoz. A dokumentum Románia regionális szerkezetű állammá való átalakítását javasolta. A memorandumot szerzői eljuttatták a román parlamenthez, a nagyobb román pártokhoz és az RMDSZ-hez. Kezdeményezésükről tájékoztatják az Európai Parlamentet, illetve az EU szintjén a regionális érdekeket képviselő Régiók Bizottságát is. A Memorandum regionális tanácsok vagy tartományi parlamentek létrehozását javasolja, melyek a régiók székhelyén, illetve a tartományi fővárosokban működnének. A többnemzetiségű régiókban - a Bánságban, Erdélyben vagy Dobrudzsában - kialakítható az a regionális identitás, amelyek révén meghaladhatóvá válnak a korábban kiéleződött nemzetiségi konfliktusok. A Memorandum aláírói: Antik Sándor képzőművész, Alexandru Cistelecan, Caius Dobrescu, Traian Stef, Daniel Vighi írók, Ovidiu Pecican történész, Marius Cosmeanu szociológus, Szokoly Elek, Hadházy Zsuzsa, Ágoston Hugó közírók, Molnár Gusztáv és Mircea Boari politológusok. A lista nyitott a további csatlakozók számára. /Régiók kialakítását javasolják. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./2010. február 3.Tüntetéseket szerveznek civilek a Guşă-szobor ellenAz 1990-es évek elején a bukaresti Egyetem téren rendezett megmozdulásokhoz hasonló tüntetéseket helyezett kilátásba Marosvásárhelyen a Pro Europa Liga, ha a városi önkormányzat nem mond le arról a tervéről, hogy köztéri szobrot állíttasson a néhai Ştefan Guşă tábornoknak, aki az 1989 decemberi forradalom idején a tömegbe lövetett Temesváron. A marosvásárhelyi városi képviselő-testület a múlt héten jóváhagyta, hogy Vasile Ghere ügyvéd képviselje a tanácsot abban a perben, amelyet Tőkés László európai parlamenti képviselő indított az önkormányzat terve ellen. Az ügyvéd megbízásával kapcsolatos döntést a szoborállításról tavaly ősszel elfogadott tanácsi határozatot támogató, majd sikertelenül visszatáncolni próbáló RMDSZ-frakció is megszavazta. A marosvásárhelyi székhelyű Pro Europa Liga civil szervezet elnöke, Smaranda Enache szerdán leszögezte: ha a városi önkormányzati testület nem mond le a Guşă-szobor felállításának tervéről, a civil társadalom hosszú távú, folyamatos tiltakozó megmozdulásokat rendez Marosvásárhelyen, azokhoz hasonlóan, amilyenek az 1990-es évek elején zajlottak a bukaresti Egyetem-téren. „A Pro Europa Liga és több más civil szervezetek már elkezdték az informális egyeztetéseket a tiltakozó akciókról (…), de reméljük, hogy a pártok és közéleti személyiségek még konzultálnak egymással ez ügyben és a lobbi is folytatódik” – fejtette ki sajtótájékoztatón Smaranda Enache. A Pro Europa Liga elnöke szerint a civil társadalom nem nézheti tétlenül, hogy egy olyan embernek állítsanak szobrot, aki vélhetően bűnös a temesvári tűzparancs kiadása miatt. „Nincs más kiút, ezt kell tennünk. Számomra érthetetlen, hogy egy képzett, értelmiségiekből álló önkormányzati testület ennyire felelőtlenül ragaszkodjon egy olyan tervhez, amely Marosvásárhelynek sem hírnevet, sem elismerést, sem nyugalmat nem biztosítana” – fogalmazott Smaranda Enache. Hozzátette: A Guşă-szobor felállítása elleni tiltakozáshoz eddig 117 közéleti személyiség csatlakozott, köztük Herta Müller Nobel-díjas író, Tőkés László, Vladimir Tismăneanu, Alexandru Cistelecan, Zoe Petre, Adrian Cioroianu, Renate Weber, Horia Roman Patapievici. A marosvásárhelyi városi tanács egyébként a múlt héten határozatban hagyta jóvá, hogy Vasile Ghere ügyvéd képviselje a testületet abban a perben, amelyet Tőkés László indított az önkormányzati határozat ellen, írta a Népújság című marosvásárhelyi napilap. A lap szerint a városi tanács egyetlen, szociáldemokrata ellenszavazattal, vita nélkül fogadta el a határozatot. Mint ismeretes, a Ştefan Chiţackal és Victor Atanasie Stănculescuval egyetemben, az 1989-es temesvári forradalom megtorlásával vádolt, de időközben elhunyt Guşănak azok után emelnének szobrot Marosvásárhelyen, miután 2009 őszén a helyi tanács egyhangúlag megszavazta a polgármester és a tábornokról elnevezett alapítvány javaslatát. A határozatot az RMDSZ-frakció is megszavazta. Utólag azzal mentegetőztek, hogy cserében a román politikusok is támogatták azon tervüket, hogy szobrot állítsanak Sütő Andrásnak. Később a sajtó és a közvélemény nyomására az RMDSZ tíz képviselője megpróbálta érvényteleníteni a tanács korábbi döntését – sikertelenül. Benedek István frakcióvezető tavaly novemberben azt nyilatkozta: annak ellenére, hogy egyesek román–magyar ellentétként próbálják beállítani a Guşă-ügyet, a kérdésnek nincs etnikai színezete. Mi több, hangsúlyozta Benedek, az utólag megszerzett információk alapján kiderült, hogy a tábornok marosvásárhelyi parancsnoksága idején sok magyar sorkatonát segített abban, hogy az eskületétel után közel kerülhessen a szülői házhoz. A szoborállítás mellett kardoskodó román tanácsosok azzal érvelnek, hogy egyetlen törvényszék sem bizonyította Ştefan Guşă állítólagos bűnösségét. A tábornokot, aki ellen elkészült a vádirat, valójában a korai halál mentette fel a per és a rá váró esetleges ítélet alól. Két társát, Mihai Chiţackot és Victor Atanasie Stănculescut 15-15 év börtönbüntetésre ítélték. A szoborállítás ellen az 1989-es forradalmárokon kívül számos civil szervezet tiltakozott, és sikertelenül próbálta elérni a marosvásárhelyi RMDSZ is, hogy a tanács visszavonja, vagy a prefektus visszavonassa a határozatot. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. február 4.Állandó tiltakozások a Guşă-szobor miattSmaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke közölte: a szervezet „újabb Egyetem-térre” és „szünet nélküli” tiltakozásra készül Ştefan Guşă tábornok szobrának Marosvásárhelyen történő felállítása ellen. Enache beszámolt arról, hogy 117 közéleti személyiség vagy civilszervezeti képviselő – köztük Herta Müller Nobel-díjas író, Vladimir Tismăneanu, Zoe Petre, Alexandru Cistelecan, Tőkés László, Adrian Cioroianu, Horia Roman Patapievici és Renatte Weber – írta alá a Guşă- szobor felállítása elleni tiltakozást. A Pro Europa Liga levelet küldött az államfő és miniszterelnöki hivatalhoz, a szenátus és a képviselőház elnökének, a Maros megyei prefektúrához, valamint Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesternek és mindazon helyi tanácsosoknak, akik megszavazták a Guşă-szobor felállítását, ugyanakkor a határozat közigazgatási bíróságon történő megtámadását fontolgatja. „A miniszterelnök azt válaszolta, forduljunk a prefektúrához, a prefektustól az a válasz érkezett, hogy érdeklődnek a védelmi minisztériumnál, a polgármesteri hivataltól pedig azt a választ kaptuk, hogy már nem lehet felfüggeszteni a határozat alkalmazását. Tehát nem mennek valami jól a dolgok. (…) A Pro Europa Liga más civil szervezetekkel közösen egyeztet arról, hogy milyen választ ad a civil társadalom, ha a kérések ellenére a szobrot mégis felállítják. Újabb Egyetem-térre készülünk, szünet nélküli, hosszú távú tiltakozásokkal. Ez az egy dolog, amit tehetünk, de még bízunk abban, hogy lesznek pártok, személyiségek közötti egyeztetések, hogy lesznek lobbizási kísérletek” – fejtette ki Enache. Mint mondta, továbbra is „rejtély”, hogy egy tanult emberekből álló helyi tanács „miként ragaszkodhat ekkora felelőtlenséggel” egy olyan tervhez, amely a városnak semmivel sem hozhat „nagyobb hírnevet, elismerést, nyugalmat”, szerinte az egyedüli magyarázat a Guşă Alapítványhoz kötődő hatalmas anyagi érdekek. A Guşă-szobor felállításáról szóló határozatot 2009 szeptemberében fogadta el a marosvásárhelyi tanács, a határozat visszavonását követelte az RMDSZ és számos civil szervezet. (Mediafax) Forrás: Nyugati Jelen (Arad) 2011. december 8.Volt egyszer egy MemorandumKereken tíz évvel ezelőtt, 2001. december 8-án a Provincia című folyóiratban megjelent egy dokumentum: egy civil társaság emlékeztetője, jegyzéke, följegyzése, ünnepélyes előterjesztése, nyilatkozata, beadványa. Ez volt a Memorandum Témája – az ország politikai-területi-közigazgatási felosztása, a Memorandum szóhasználatával: a regionalizálás – azóta is aktuális, égető kérdés, persze a politikai helyzet változásából eredő hőfokingadozásokkal és eltérő politikai, sőt fogalmi megközelítésekben. A Memorandum „Románia regionális átalakításának terveként” született meg, bár inkább volt vitairat, mint cselekvési program. A hatása pedig egészen biztosan sokkal kisebb volt, mint amit szellemi ereje, eszmei jelentősége folytán megérdemelt volna. Ennek okait kielemezni messzire vezetne, talán mindenekelőtt egyfajta keleties megkésettségről, fáziskülönbségről volt/van szó, amely azóta nemhogy csökkent volna, de még fokozódott. A dokumentum Vajon csak a nosztalgia, annak az akkori pezsgésnek most újból feléledő hangulata teszi, hogy ma is elevennek, hitelesnek, mi több, időszerűnek tűnik minden szava, megállapítása és javaslata? És ennek megfelelően kilátástalannak? Most, ha lehet, még több a politológus, mint akkor – talán nem ártana megvizsgálniuk és értékelniük az egy évtizeddel ezelőtt a közéletbe berobbant akciót. Megpróbálok felidézni néhány többé-kevésbé fontos körülményt a nagy kalandból. „Memorandum a parlamenthez a romániai régiók létrehozásáról Mi, e memorandumnak szánt dokumentum aláírói az alábbi – a régiók Romániájának politikai és közigazgatási megalkotását célzó – elképzelések nyilvános megvitatását javasoljuk, egyetértve azzal a vitával, amely európai szinten folyik az egyesült Európa jövőjéről. Jelen javaslataink Románia harmonikus fejlődését tartják szem előtt, figyelembe véve az ország tartományainak történelmi, gazdasági és társadalmi-kulturális identitását. Felfogásunkban Románia regionális átalakítása tervének semmi köze az elszakadási vagy irredenta törekvésekhez, bármilyen jellegűek legyenek is azok. Ezért úgy véljük, hogy minden ilyen megközelítés leegyszerűsítő, és azt a célt szolgálja, hogy diverziós módon megrontsa azokat az alapos és felelős közvitákat, melyek országunk jövőjét az európai tapasztalatok fényében vizsgálják. Részvételünk az Európai Unió jövőjéről szóló vitában – amely az Uniót olyan föderatív rendszernek tekinti, ahol az alkotmányos alapokkal rendelkező tartományoknak, így Skóciának, Katalóniának, Flandriának, Vallóniának, Bajorországnak stb. megvan a saját helyük –, hozzájárulhat ahhoz, hogy pontosabban megismerjük azokat az intézményi struktúrákat, amelyekbe integrálódni kívánunk. A regionális modell, az úgynevezett középszintű kormányzás (meso-government) véleményünk szerint európai identitásunk visszaszerzését szolgálja. A régiók kialakításában alapelvnek tekintjük, hogy az adminisztratív és politikai hatásköröket területi egységeknek és nem nemzeti vagy etnikai közösségeknek adjuk át; ez utóbbiak a regionális modell alapján politikai és jogi garanciákat élveznek sajátos érdekeik védelmében. Az a túlcentralizált közigazgatási rendszer, melyet 1989 után szinte változtatás nélkül átvettünk, a korrupciónak és a bürokratizmusnak kedvez, és felerősíti a sok kis egységen alapuló, rendkívül költséges közigazgatás egyébként is meglevő hátrányait. Másrészt a decentralizálás eszméje arra a jogi keretre is vonatkozik, amelyet mind Románia nemzetközi kötelezettségei, mind pedig belső jogrendjének európai jogharmonizációs elemei tartalmaznak. Olyan közigazgatási reformot javasolunk, amely újrafogalmazza a létező területi egységek státuszát, és új politikai-közigazgatási formákat vezet be. Ezek kialakításában a fejlesztési régiók vagy a történelmi tartományok jelenthetik a kiindulópontot. E tekintetben a régiók székhelyén vagy a tartományi fővárosokban felállítandó regionális tanácsok, illetve tartományi parlamentek létrehozásának megvitatását javasoljuk. Úgy véljük, a regionális hatóságok politikai, gazdasági és kulturális hatáskörei mellett – melyeknek gyakorlására a szubszidiaritás elvének és az Európai Unióban alkalmazott normáknak megfelelően kerül sor –, a tájékoztatási politikák radikális decentralizációját is szem előtt kell tartani. A regionális identitás polgári alapon történő felvállalása az olyan többnemzetiségű régiókban, mint a Bánság, Erdély vagy Dobrudzsa, hozzájárulhat azon transzetnikus identitásoknak a kialakításához, amelyek alapján meghaladhatók lesznek a szélsőségesen nacionalista nosztalgiák, félelmek, valamint túlhajszolásuk, de a polgári és demokratikus frazeológiát használó burkolt nacionalizmus is. Az új regionális rendszer kialakítása a politikai rendszer újraalkotását is szükségessé tesz, ami nem valósítható meg a – kidolgozás alatt levő – európai alkotmány alapelveivel összhangban levő alkotmányreform nélkül. E javaslatok a – kormányzottak egyetértését feltételező kormányzást jelentő – republikanizmus és a részvételi demokrácia elvein alapszanak. Ezért bármilyen szerkezeti átalakulásra vonatkozó döntésnek népszavazás eredményeként kell létrejönnie, amelyet – a helyzetnek megfelelően – regionális vagy országos szinten kell megszervezni, úgy, hogy a lakosság jóhiszemű tájékoztatást kapjon a hasonló európai példákról és az ilyen típusú közigazgatás esélyeiről. E dokumentumot megküldtük Románia Parlamentje Állandó Bizottságának, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt vezetőségeinek, valamint az Európai Parlamentnek és a Régiók Bizottságának. Kolozsvár, 2001. december 8. Aláírták: Antik Sándor, Ágoston Hugó, Bakk Miklós, Mircea Boari, Alexandru Cistelecan, Marius Cosmeanu, Caius Dobrescu, Hadházy Zsuzsa, Molnár Gusztáv, Ovidiu Pecican, Szokoly Elek, Traian Ştef, Daniel Vighi” A hely: a Provincia A Provincia, ez a fantasztikus kalandnak beillő erdélyi folyóirat „közös fórumként” indult, azonos szöveggel román és magyar nyelven, „hogy a polémiák korszakából átlépjünk a párbeszéd korszakába”. Kezdeményezője, spiritus rectora, legképzettebb szerkesztője és ideológusa kétségtelenül Molnár Gusztáv filozófus és politológus volt, a jeles román irodalomkritikussal, Alexandru Cistelecannal ketten voltak felelős szerkesztők. A folyóirat első számában jelent meg, 2000 áprilisában – szintén főleg Molnár Gusztáv kútfejéből – A Mit akarunk című programszöveg. Mit akarunk „Eljött az ideje egy közös fórum megteremtésének az erdélyi és bánsági nyilvánosságban, amely a viták korszakából átlép a dialógus korszakába. Vállaljuk ennek a kezdetnek a felelősségét, mert meg vagyunk győződve arról, hogy térségünk eddig szigorúan szétválasztó történelme az egymást erősítő és nem egymással szembenálló különbségek találkozási pontjává tehető. A múlttal előítéletek és gátlások nélkül akarunk szembenézni. De nem szeretnénk, ha a múlt magyarázat híján, vagy manipulációk eszközéül szolgálva elzárná előlünk a jelen alternatíváit. A másikban partnert akarunk látni: az eszmékben, a cselekedetekben és a mindennapi együttélésben. Nem akarjuk, hogy a mi provinciánk ezután is egy harmadrangú ország másodrangú tartománya legyen. Azt akarjuk, hogy Erdély centrummá váljon. Nem mások fölött, hanem egyensúlyban és partnerségben más centrumokkal. Olyan Erdélyt akarunk, amelyben a vallási, etnikai, kulturális különbségek kölcsönösen kiegészítik egymást, az egész térség javára. Nem akarunk újjáéleszteni – és még kevésbé kiváltani vagy támogatni – valamiféle helyiérdekű, a román, magyar és német különbség fölötti vagy éppenséggel e különbségek ellen irányuló transzilvanizmust. Európai erdélyiséget akarunk, amely ezeket az eltérő hagyományokat és identitásokat modern, az egységesülő Európa szellemiségéhez közelítő konszociatív rendszerbe tudja foglalni. 2000. 06. 01. A szerkesztőbizottság Ádám Gábor (adminisztrátor), Ágoston Hugó, Bakk Miklós, Mircea Boari, Al. Cistelecan (felelős szerkesztő), Marius Cosmeanu, Caius Dobrescu, Sabina Fati, Hadházy Zsuzsa (lapszerkesztő), Könczey Elemér (művészeti szerkesztő, Marius Lazăr, Molnár Gusztáv (felelős szerkesztő), Ovidiu Pecican, Traian Ştef, Szokoly Elek, Daniel Vighi.” Érdekesek és magas színvonalúak voltak a lap cikkei (Molnár Gusztáv mellett Bakk Miklós és Szokoly Elek voltak, a belsők közül, a fő magyar szerzők; a románok közül Al. Cistelecan mellett Caius Dobrescu és Ovidiu Pecican, de sorolhatnék más neveket is), a legérdekesebb azonban mégis a két nyelven azonos szöveggel megjelenő lap szerkesztése, annak szellemi és érzelmi kalandja volt. Megérte! A. Năstase börtönnel fenyeget A Memorandumot a sajtóban élénk érdeklődés, de még inkább felháborodott elutasítás fogadta. Főleg a nemzeti (kommunista) sajtó méltatlankodva követelte a számonkérést, az aláírók megbüntetéséig – bizony, a bebörtönzéséig – elmenően. Hivatalosan állást foglalt Adrian Năstase kormányfő is, válaszában a Memorandum sablonos „elítélése” mellett kilátásba helyezte: „Úgy vélem, figyelmesnek kell lennünk, persze megrekedhetnénk mindenféle vitákban a legkülönfélébb kérdésekről, félretéve mindazt, ami fontosabb a társadalom számára. Itt van tehát ez a csoport, amelyben egy magyar állampolgár, azt hiszem, román állampolgársága is van, Molnár úr, részletesen tanulmányozza Magyarországon ezeket a kérdéseket, utána meg idejön Romániába, elmagyarázni nekünk a fejleményeket ezeken a területeken; mellette a Provincia folyóirat egyes tagjai is, valószínűleg jóhiszeműen, meg szeretnének vitatni bizonyos kérdéseket. Azt hiszem azonban, számunkra fontosabb nagyon komolyan más problémákra összpontosítanunk (...), hogyan hozzuk be a lemaradást az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatában, hogyan sikerül csatlakozni az Észak-Atlanti Szövetséghez.” Ha meggondoljuk, kis híján miben akadályoztuk meg a román kományt!... A miniszterelnök hozzátette: „Fontos megértenünk, hogy a politikában semmi sem véletlen, és ahogyan karácsonykor általában petárdákat használnak, ugyanúgy ennek a felvetésnek akkor kellett megjelennie, amikor párbeszéd, vita van előkészületben, amikor a külföldi magyarokra vonatkozó státustörvényről beszélnek. Nem hiszek a véletlen egybeesésekben, s ha emlékeznek, júliusban beszéltem a propaganda erőfeszítéseiről az autonómia, a regionalizálás, a provincializálás tekintetében, egy olyan egymásutániságban, amely a kollektív jogoktól elvezetett volna a több szintű autonómiáig. (...)” Már-már elismerő értékelés... Végül: „Tehát mindezek a dolgok előreláthatóak voltak, és rámutattam, miért kell elkerülnünk a csapdát, hogy vitázni kezdjünk, én pedig most megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, amikor ezekről a kérdésekről beszélek. A provinciások tulajdonképpen ezt a vitát óhajtják. Hagyni kell őket, hogy vitázzanak, amennyit akarnak; könyveket, cikkeket írjanak. Abban a pillanatban azonban, amikor akcióba kezdenének, kétségtelenül a törvény alapján fogunk ítélni, és ha szükséges, közbelépnek az állam intézményei.” Nos, nem volt szükséges, azt viszont kétségtelennek tartom, hogy a Provincia tagjait azóta is – hogy is mondjam – kitüntetett érdeklődés övezi bizonyos megfigyelői körökben. A vége elmarad A vita, a tevékenység azonban csakhamar a mi köreinken belül is megszűnt. A kérdés nem az, hogy miért fulladt ki a lap harmadfél év alatt (elsősorban természetesen anyagi okokból, egyre nehezebb volt cikkeket szervezni, és kevesünknek volt a lapnál a főállása – szegény-szegény Hadházy Zsuzsa! –, és hát a „polémiák és a párbeszéd” is átköltözhetett, ha inkoherensebb és felszínesebb formában is, a virtuális térbe), fontosabb lenne elemezni, hogy miért nem „ütött át” a programja. Erre történtek kísérletek, bevallom, kedélytelenül és futólag olvastam őket. Azt hiszem, egyszerűbb kimondani, hogy az a program, az a „mit akarunk” megalapozatlan reményre támaszkodott. Ez nem csak az idézett miniszterelnöki beszéd, de most már a tíz év tapasztalata alapján is elmondható. Nem, úgy látszik, „térségünk eddig szigorúan szétválasztó történelme” nem tehető „az egymást erősítő és nem egymással szembenálló különbségek találkozási pontjává”. Igen, sajnos „a múlt magyarázat híján, vagy manipulációk eszközéül szolgálva elzárja előlünk a jelen alternatíváit”. És hiába nem akartuk, hogy „a mi provinciánk ezután is egy harmadrangú ország másodrangú tartománya legyen”, az lett, az maradt. Nagyon valószínű, hogy a megváltozott valóságban, sűrűsödő gondjaink közepette az „európai erdélyiség”, amelyben „a vallási, etnikai, kulturális különbségek kölcsönösen kiegészítik egymást, az egész térség javára”, nos, minden látszólagos apró sikerei ellenére provinciális memorandista álom marad. Túl bonyolultak és túl gyorsak a változások, túl kaotikus hozzá a világ. Nem érettek hozzá a körülmények. Talán mi magunk sem vagyunk eléggé érettek hozzá. De a Provincia kalandja után mindenképpen érettebbek vagyunk, mint azelőtt. Ágoston Hugó Új Magyar Szó (Bukarest) 2013. június 28.Tájhaza és vasketrecNeve a múlt rendszerben a Limes-körrel, a rendszerváltás után pedig többek között a Provinciával forrt egybe. Molnár Gusztáv filozófus-politológussal sajátos és saját „tájhazájáról”, a 20. század eleji Magyarország perspektíváiról és a tovatűnt lehetőségekről beszélgettünk. – A Limes-kör találkozóin született anyagok máig forrásértékűek, miközben a vállalkozás első percétől fogva veszélyesnek számított. Milyen jövőt jósoltak munkájuknak önök, erdélyi magyar ellenzéki értelmiségiek? – A Limes-kör megalapítása tudatos, átgondolt lépés volt részemről. Nagyjából 1985-ben vált világossá, hogy az ugyan erősen korlátozott, de mégiscsak rendelkezésre álló nyilvánosság keretei a korábbi évekhez viszonyítva rendkívüli módon beszűkültek. Nyilvánvalóvá vált: egy párhuzamos belső nyilvánosságot kell megteremtenünk, amelynek egyértelmű hátránya, hogy illegalitásba kényszerül, előnye viszont, hogy nem érinti a cenzúra. Hogy mi lesz a vége, nem tudtuk, nem is tudhattuk – a terv az volt, hogy az anyagokat Magyarországra juttatjuk, mivel egy része annak, amiről beszéltünk és írtunk az akkor sokkal komplexebb és toleránsabb magyarországi nyilvánosságba már belefért. Döntő része viszont abba sem, hiszen mi a kommunizmus utáni korszakra készültünk, arra, hogy a demokrácia helyreállításával vagy megteremtésével milyen új lehetőségek adódnak a számunkra. Ezért az anyagok nagy részét a magyarországi párhuzamos nyilvánosságban publikálhatták volna. Ez volt a stratégia, ami azért nem sikerült, mert minden mozdulatunkat figyelték, és mielőtt az átküldendő anyag összegyűlt volna, lecsaptak ránk. – Mi lett az elkobzott írásokkal? – Az anyagok jelentős részéből volt egy tartalék példányom, ezeket áttelepülésemkor sikerült Magyarországra vinnem. Másrészt, amikor a Szekuritáté levéltárában saját dossziém iránt érdeklődtem, azt nem kaptam meg, egy négykötetes Limes-összeállítást viszont igen. Ebben benne vannak a lefoglalt írások, olyanok is, amelyekről nem volt másolatom. Az akkor legfrissebb tanulmányomnak például még a piszkozatát is elvitték, így viszont előkerült… Mostanában egyébként épp olyan téma foglalkoztat, ami a Limes-találkozók során merült fel. Bíró Béla egyszer azt mondta: gondolkodjunk el azon, hogy a liberális demokrácia többségi demokráciát jelent, vagyis az alávetett helyzet a rendszer megváltozásának ellenére is változatlan maradhat például egy Kolozsvár típusú településen, ahol bár demokratikus körülmények között, de továbbra is kisebbségben, azaz alávetett helyzetben leszünk. Minket ez a gondolatmenet akkor nagyon megdöbbentett, de látnoki megérzés volt: a román nemzeti hegemónia és a nemzetállam adott. Ez a brutális valóság: nem mintha korbáccsal üldöznék a magyarokat, de nap, mint nap tapasztaljuk, hogy a magyarság egyre fogy és marginalizálódik, csak foltokban marad meg. S már nem csak Kolozsváron, hanem Nagyváradon is érezhető ez. – Soha nem gondolt a Romániába való visszaköltözésre? – Mivel Szalárdon születtem, nekem Nagyvárad a város. Már a múlt század hatvanas éveiben vegyes lakosságú volt, azt valahogy fel tudtam dolgozni, de az a Nagyvárad, amely 2006-ban fogadott, amikor a Partiumi Keresztény Egyetemen főállásban kezdtem el tanítani, már teljesen más volt. Látnom kellett, hogy mit jelent húszszázaléknyi magyar lakosság egy több százezres városban egy amúgy jobbára pozitívnak mondható helyzetben. A visszaköltözésem nem volt teljes, mert bár Magyarországon sem tudtam teljes mértékben szocializálódni – így a szó teljes értelmében sohasem váltam „magyarországivá” –, be kellett látnom, hogy a visszatelepülésnek is korlátokat kell szabnom, mert elhagytam egy közeget 1988-ban, és 2006-ban – Hérakleitosz szavaival élve – már nem léphetek ugyanabba a folyóba. A senki földjén létezem, ami alapvetően nem rossz. Lelkileg nem könnyű ezt feldolgozni, de elviselésében, sőt, pozitív oldalának élvezésében óriási segítségemre van, hogy nekem voltaképpen egyfajta „mikrohazám” van. Ezt a németek a Heimat kifejezéssel írják le, és magyarul nagyjából „tájhazát” jelent. Keleti csücske a Nagyváradhoz közeli Hegyközszentimre, ahol családi szőlősünkben egy öreg pince fölé építettem egy kis házat. A másik csücske ennek a speciális tájhazának – a szintén í-ző – Mezőtúr, ahol a Hortobágy-Berettyó és a Hármas-Körös folyik. Az utóbbi egyik csendes holtága, a Peres mellett van a másik „birtokom”, egy kis faház. Amúgy Budapest mellett, Csömörön lakom, ahol az „őslakók” – „tótok” és „svábok”, jó magyarok, persze – lassan kisebbségbe kerülnek az olyan be-, illetve a városból kitelepülőkkel szemben, mint amilyen a mi családunk is. Csömör és Nagyvárad, tavasztól későőszig pedig Mezőtúr és Szentimre között ingázva empirikus értelemben folyton beleütközöm az országhatárba, amit persze tulajdonképpen nem veszek figyelembe. Nem érdekel, mint ahogy a két ország aktuálpolitikája sem foglalkoztat különösebben. Két témával foglalkozom: az egyik a globális geopolitika, amely mindig a kedvenc szórakozásom volt, a másik egy tavaly elkezdett kutatás a 20. század eleji magyar nemzeti hegemónia dilemmáiról. – Mi érdekli a lassan több mint száz évvel ezelőtti Magyarországgal kapcsolatban? – Ami engem most foglalkoztat, az természetesen összefügg az utóbbi évek említett alapélményével. 1910-ben a Horvátország nélküli Magyarország 56 százaléka volt magyar anyanyelvű, s ha a történelem nem szól közbe, ez az arány 60–65 százalékig emelkedhetett volna. Ez már elég lett volna a fokozatosan demokratizálódó körülmények között is a magyar nemzet hegemón pozíciójának a megőrzéséhez, amit nem szabad összekeverni a szupremáciával. Egyik kedvenc szerzőm, az úgynevezett revizionista-cionista Vladimir Jabotinsky mondja, hogy az országokkal kapcsolatos legfontosabb tény nem a jogokkal, hanem a számokkal áll összefüggésben. Azzal, hogy ki van többségben, és hogy ez a többség mekkora. – Ennek függvényében lényeges tehát a század eleji Magyarország? – Igen, mert döntő jelentőségű, hogy akkor (egészen pontosan 1900-ban) billent át az 50 százalékon az arány. A magyarság számarányának a jelentős növekedése egyrészt a magas születési arányszámnak, másrészt a nagyarányú asszimilációnak volt köszönhető. Ennek a perspektívának 1918-ban vége szakadt, és egy másik logika kezdődött, amelynek már csak passzív tárgyai lehettünk. A Magyarországgal szomszédos területeken olyan mértékben marginalizálódtunk, hogy – kis túlzással – lassan már maximális jogokat is adhatnának, nem lenne különösebb jelentősége. Az egyetlen kivétel a két székely megye, ahol még megmaradt a lokális többségünk. Ezért akarják beolvasztani őket egy helyileg is román többségű régióba. – Nagy visszhangot kiváltott tanulmánya, Az erdélyi kérdés szerint a kilencvenes évek végén Románia előtt két út állt: vagy sikeres lesz, és egyfajta föderalizációt megvalósítva sikerül Erdély szintjére emelkednie, vagy a sikertelen országok sorsára jut. Hogyan gondolkodik minderről ma? – Több szempontból is releváns a kérdés, hisz ez a tanulmányom – amelyben az volt a revelációszerű, hogy Erdély választási térképe mennyire eltér az ókirályságitól – volt tulajdonképpen a Provincia című, 2000 és 2003 között működő folyóirat elindítója is. Megismerkedtem olyan erdélyi románokkal – többek között Alexandru Cistelecannal, Traian Steffel és Daniel Vighivel –, akik érezték Erdély potenciális előnyhelyzetét a Regáttal szemben, és elindítottuk a kétnyelvű kiadványt. Az általunk képviselt alternatíva akkor megoldást jelenthetett volna arra, hogy egyfajta társnemzeti státust érjünk el – Erdélyen belül! Egy kisebbség nem kerülhet hatalomra, vagy ha igen, szövetségesekre van szüksége, hogy ki tudjon törni a determináltságból, a számok vasketrecéből, amire az alárendeltség ítél. Ezért úgy gondoltam, ha össze tudunk fogni az erdélyi románokkal, és Erdélyen belül létre tudunk hozni egy regionalista, transzszilvanista alapon álló többséget, az megoldást hozhat. – Mégsem jelentett megoldást ez az elképzelés. Miért? – 2003 körül eljutottunk arra a pontra, ahol az értelmiségi elképzelés már nem volt elegendő arra, hogy mobilizáljuk a potenciális „transzszilvanista” többséget a nem erdélyi, hanem sokkal inkább összromán mentalitású populációval szemben. Ezért felmerült egy valóban transzetnikus párt létrehozásának a gondolata (annál is inkább, mert egy nyilvánvalóan diverziós céllal, a mi törekvéseink diszkreditálására létrehívott ilyen párt, a Sabin Gherman-féle már létezett), amellyel kapcsolatban viszont a Provincia-csoport megosztott volt. Egy része kész volt a politika mezejére lépni, más része ódzkodott ettől. Döntő jelentőségűvé végül az egyik nagyváradi megbeszélésünk vált, amelyen részt vett Smaranda Enache is. Nekiszegeztük a kérdést: vállalja a párt vezetését vagy sem? Úgy gondoltuk ugyanis, hogy tökéletesen kétnyelvűként a magyarok számára is elfogadható volna. Smaranda ott és akkor viszont nem vállalta a tisztséget, ami azért is lényeges, mert csak az a pillanat jöhetett számításba. Közzétettünk ugyanis egy memorandumot, amelynek a mintegy ezer aláírójára akkor lehetett volna támaszkodni. – A Limes kevésbé bír kétértelmű jelentéssel, mint a Provincia. Miért épp ezt a nevet kapta a kiadvány, s majd a csoport is? – Az első javaslatom a „Diéta” volt. Ám ennek is van egy köznapi, kevésbé szerencsés jelentése, ráadásul román barátaink kissé erősnek érezték az erdélyi országgyűlésre való egyértelmű utalást… Ezért döntöttünk végül a „Provincia” mellett, amelynek az én fülemben egyáltalán nem a pejoratív jelentéstartalma dominál, hanem az, amit egy római provincia asszociál. Ami persze nem Róma, de nem Bukarest és nem is Budapest. Molnár Gusztáv Filozófus, politológus, 1948. november 20-án született a Bihar megyei Szalárdon. Nagyváradon érettségizett, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem-filozófia szakos diplomát. Pályáját a Kriterion Könyvkiadó bukaresti szerkesztőjeként kezdte. 1988 tavaszán Magyarországra költözött. A rendszerváltás után a Teleki László Alapítvány Dunatáj Intézetének, majd geopolitikai kutatócsoportjának vezetője. A 2000 és 2003 között megjelent Provincia című politikai és kulturális havilap kezdeményezője és Alexandru Cistelecannal együtt társszerkesztője volt. 2006 óta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem docense. 2009-től geopolitikai blogot vezet az interneten (vilagnaplo.hvg.hu). Kötetei: Az elmélet küszöbén (tanulmányok, 1976), Ó, Anglia, Anglia... (esszé, 1984), Alternatívák könyve I-II (tanulmánykötet, 2007), Beszélgetések Méliusz Józseffel – 1930-1939 (2012) Dénes Ida 2016. március 1.Aki románra fordította Wass Albert művétEgy kellőképpen nem ismert – és nem értékelt – műfordító, Cornel Câlţea nemsokára betölti a nyolcvanadik életévét. A Marosvásárhelyi Rádió egykori munkatársa volt az, aki ezelőtt tizenhat évvel román nyelvre fordította Wass Albert A funtineli boszorkány című trilógiáját Lângă Scaunul Domnului címmel. Óriási siker volt, ám a köteteket mára már sehol nem lehet megvásárolni. A hetvenes-nyolcvanas években gyakran futottunk össze a vásárhelyi népi egyetemként tisztelt egyetemi büfében, a „brasszériában”, ahova ő jobbára horgászatról beszélgetni jött, de hogy a sajtós horgászbarátok „sörrentettek”, hát ő is csatlakozott folyékony kenyérrel duhajkodók csapatához. Aztán valamikor a hetvenes évek vége felé a Duna-deltában ütköztünk, a 23-as Mérföld nevű halászfaluban, ahol ő igazi sporthorgászhoz méltóan sátorban lakozott, ellentétben velünk, puhányokkal, akik több-kevésbé komfortos lipován lakásban béreltünk szobát. Soha nem esett szó közöttünk irodalomról, műfordításról még annyira sem. Egyik legjobb barátja, rádiós kollégája, Csifó Jancsi borozgatás közben mondta neki, nyilván tréfálkozva: te Cornel, te egy „demisecui” (félszékely – szerk. megj.) vagy. Így aztán az ezredforduló évében kellemesen lepett meg, amikor arról értesültem, hogy lefordította Wass Albert A funtineli boszorkány trilógiáját. Még inkább meglepett, hogy sokaknak az volt a véleménye: szinte jobb az eredetinél. Meglátogattam vásárhelyi otthonában a borzonti születésű Cornelt a minap, hogy arról beszélgessünk, mi késztette arra, hogy épp Wass Albertet fordítson. „Tudod, az utóbbi időben néha kihagy az emlékezetem, arra sem emlékszem pontosan, hogyan kezdődött ez...” – mondta, de Geta asszony, a kedvesen vendégszerető feleség közbevágott: emlékezz csak vissza, Cornel, úgy mondtad akkor, hogy szegény Szekrényi Tibi (a vásárhelyi rádió sajnálatos módon vonatbalesetben elhunyt műszakisa – szerk. megj.) ajánlotta neked a könyvet... S akkor a fordító is észbe kapott: tényleg, így volt... „Az utóbbi években pedig románul jelent meg A funtineli boszorkány Cornel Câlţea kiváló műfordításában, melyet a román kritikusok elismerőn fogadtak. Szerintük aligha volt még olyan író – beleértve a románokat is –, aki ilyen empátiával jellemezte volna a román embereket. (...) Câlţea nemcsak lefordította, hanem műfordításával interiorizálta is az olvasmányélményt, melyet a szerző nyújtott, hiszen már a címátírás is arra utal, mi volt számára személyesen fontos a regényben: a hazai helyszínek, emberek. Vremea frăguţelor, Pretutindeni brazii vuiesc la fel és Pasărea neagră a címe a trilógia egyes részeinek. A román címátírások ötletesek, egyéniek: „Szamócaérés ideje” a kötet első részének címe (az eredeti magyar cím Az urszubeli lány), a második „A fenyvesek mindenütt egyformán zúgnak” – holott ez a Kunyhó a Komárnyikon lenne, a harmadik pedig maga A funtineli boszorkány – a román fordító ezt »Fekete madár«-nak címezi.” (Balázs Ildikó, PoLísz) Ismerős helyek „Nagyon sokat jártam ki a Maros völgyébe, oda, ahol a könyv cselekménye játszódik. Úgy is mondhatnám, ismerem, mint a szobámat. S nem csak ott, az egész Maros völgyét, egészen Gyergyóig jól ismerem, fiatal koromban sokat jártam arra...” – meséli az indítékot, ami arra sarkallta, hogy belevágjon a fordításba. Aztán kiderül, az édesapja állomásfőnök volt Gyergyószentmiklóson, volt alkalma megismerni a hegyek embereit. És nem csak megismerni – megszeretni is őket. Az összes helyet, amit Wass Albert leírt, azt mind ismerhette. „Mind-mind ismertem” – erősíti meg. Arra a kérdésre, hogy miért változtatta meg a könyvek címeit, azt mondta: „Nem emlékszem már, hogy miért. Úgy jött, úgy talált...” Nagy munka volt Azt próbáljuk összerakni, mekkora munka is volt a három könyvet lefordítani. Végülis a fordítás, a három kötet összesen 919 oldalt tesz ki (281 395 243 leütés) ami megírni is sok, nemhogy lefordítani, keresni a legjobb, legtalálóbb kifejezéseket. „Látod, már arra sem emlékszem, hogy tulajdonképpen mennyit is dolgoztam vele. Mondjuk, ez nem is csoda, hiszen régen volt, legalább tizenhét-tizennyolc éve. Az biztos, hogy nagy munka volt, de élveztem csinálni. Jól lehetett fordítani. Legalább egy évig tartott...” – mondja el Cornel Câlţea belerévedve a múltba. S ahogy kezdjük bontogatni az emlékeket, kiderül: a nagy időhöz nagy munka kellett. Amikor nekiült dolgozni, csak úgy repültek az órák, a napok, nem volt megállás. Erre jegyzi meg Geta asszony: a könyv megjelenése után a nagy kórházba kellett mennie, műtétre, s Baghiu sebészorvos asztalán a férje munkáját látta. Kérdezte tőle, hogy olvassa-e? Igen, de csak napi tíz oldalanként, hogy tovább tartson, annyira szép – válaszolta amaz. „A fordító és a lektor (Alexandru Cistelecan) nagy érdeme, hogy visszaadta a mű tartalmát, úgy, ahogy a szerző elképzelte, hogy eltakarja a valóságot szép szavakkal...” (Ioan Judea nyugalmazott ezredes) „... Marosvásárhelyen, a Nemzetközi Könyvvásáron bemutatták az író trilógiája, A Funtineli boszorkány román fordítását (Langă Scaunul Domnului címmel). A regény fordítója Corneliu Câltea. Ion Coja, bukaresti történész-professzor méltatta a kötetet. Elmondta, hogy a könyv íróját Erdélyben halálra ítélték. Marosvásárhelyen van egy utca: Ion Antonescu. Őt is halálra ítélték. Ugyanakkor sok olyan egyént nem ítéltek el, akik tényleg gyilkosok voltak. Sokan közülük a kommunista párt tagjai lettek. A kommunizmus perére többek között azért nem került sor, hogy ez ne derüljön ki. Végül kimondta: Wass Albert tisztességes embernek tűnik a könyv alapján.” (Máthé Éva) „Volt nagyon sok rossz reakció is, nagyon sokan szidtak engem, amiért lefordítottam, mert hogy Wass Albertet elítélték, de hát már csak ilyen a világ...” – mondja Cornel, akin egyáltalán nem látszik, hogy zavarná ez a körülmény. Ami viszont fölöttébb zavarja, az, hogy egyetlen példánya sincs már a fordításból. És tényleg nincs, magam sem találtam sem könyvesboltban, sem könyvesházakban, s még a világhálón is úgy szerepel a könyvkereskedések honlapjain, hogy elfogyott. „Eltűnt, de hogy hova, hogyan, fel nem tudom fogni, pedig legalább egy példány kellene nekem is belőle” – mondja bosszúsan, közben keresi a másik fordítását, a Niciodată címűt. Kincses Elemér Soha című művét ugyancsak Cornel Câlţea fordította románra, s erről is igen szépen írtak, többek között a craiovai Cuvântul Libertăţii című napilap. Nos, úgy tűnik, valamelyest normalizálódni kezd a helyzet. Vlasiu mesterrel a házban Távozáskor még behív a másik szobába, nézzem meg a műgyűjteményét. Egy teljes falat Ion Vlasiu-festmények, fényképek, faragások borítanak. Egyik képen a mestert a mezőbándi vasúti őrház kertjében kapta lencsevégre Cornel. Erre a képre igencsak büszke. Barátok voltak a hírneves szobrásszal. A szemközti fal mellett két kisplasztika, ugyancsak Vlasiu-alkotások. A falon két unokaöccse grafikai munkái több híres vásárhelyi grafikus és festő alkotásai között. Ezeket szeretem, ezek között mindig jól érzem magam – mondja a műfordító, aki idén októberben betölti a nyolcvanat. Elváláskor megegyeztünk: amennyiben valamelyikünk talál legalább egy példányt a Wass Albert fordításból, értesíti a másikat... „Emlékezzünk csak vissza, amikor a Lângă Scaunul Domnului címmel, Corneliu Câlţea fordításában 2000-ben megjelent A funtineli boszorkány, a könyv marosvásárhelyi bemutatóján Ion Coja, a magyarok iránti barátsággal nemigen vádolható Vatra-alapító, bukaresti egyetemi tanár egyebek között azt mondta, hogy ilyen szépen, ilyen mély együttérzéssel kevesen írtak a román népről, a Felső-Marosmente havasainak világáról. Nem akármilyen sikere volt a könyvnek; Ratosnya környéki román emberek ma is érdeklődnek, hogy hol, miként lehet megszerezni ezt az olvasnivalót. (...) Mindebből én azt szűröm le, hogy bizonyos román körökben ébredezik némi érdeklődés az erdélyi magyar író művei és személye iránt. Mindenképpen bátorító jelzés, ha nem csupán a politikum sikamlós színterein emlékeznek rá – még mindig mondvacsinált, alaptalan háborús bűnösséget, valótlan románellenességet, antiszemitizmust emlegetve.” (Nagy Pál irodalomtörténész egy, a Krónikában megjelent interjúban) Bakó Zoltán. Székelyhon.ro 2017. január 16.Románra fordított magyar művek a román kultúra napjánA Studium–Prospero Alapítvány harmadik alkalommal szervezett felolvasómaratont a román kultúra napja tiszteletére. Az idén a 12 óra alatt hatvanan olvastak fel, vagyis kevesebben, mint a legutóbbi alkalommal, – igaz fele annyi idő alatt, – tette hozzá Kali István szervező. A román nemzetiségűek mellett számos magyar is jelentkezett a Zanza kávézóban szervezett január 15-i felolvasómaratonra. A feltétel az volt, hogy marosvásárhelyi, vagy Marosvásárhelyhez kötődő szerzők műveiből olvassanak fel, illetve azoktól a román íróktól, akiknek valamilyen évfordulóját ünneplik az idén, illetve a teljes magyar irodalom román nyelvre átültetett alkotásaiból. A felolvasók – újságírók, színészek, orvosok, tanárok, gimnazisták és egyetemisták, irodalmárok – közül a román szerzők közül legtöbben Eminescu-műveket olvastak fel, illetve Ion Creangă, Alexandru Cistelecan, Lucian Boia, Laurențiu Blaga, Petru Istrate, Romeo Soare, Romulus Guga, vagy a néhány éve fiatalon elhunyt, rádiós újságíró Sorina Bota írásaiból hangzottak el részletek. A román nyelvre lefordított magyar irodalomból Jókai MórAranyember című regényéből, Ady Endre Minden titkok könyve című kötetéből, Petőfi Sándor verseiből, Fodor Sándor Csipike, az óriás törpe című meseregényéből, Dragomán György Máglya című regényéből olvastak fel, valamint Marius Tabacu fordításában Bodor Ádám Sinistra körzet című regényéből hangzott el részlet, ahogyan Bartis Attila Nyugalom című művéből Anamaria Pop fordítotásában, vagy az Adela Sălăgianu által fordított Székely János Soó Péter bánata című művéből. A magyar írók közül Márai Sándor bizonyult a legnépszerűbbnek A gyertyák csonkig égnek kötetével. A vasárnapi felolvasás délben 12 órakor kezdődött és éjfélkor ért véget, eltérően az eddigiektől, amelyek 24 órát tartottak. Délután kerekasztal-beszélgetésre is sor került, ahol a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának művészeti vezetői és színészei, illetve újságírók, magyar színészek, közéleti személyiségek beszélgettek a kortárs művészetekről és színházról, illetve közéleti témákról. A szervezők elégedettek a rendezvénnyel, amelyet több ezren követtek élőben az interneten. Máris készülnek a január 22-i, magyar kultúra napi felolvasómaratonra, ahol hasonlóképpen Marosvásárhelyi szerzők műveit, illetve évfordulós magyar írók, költők alkotásaiból várják, hogy felolvassanak a jelentkezők. Az olvasást ez alkalommal is élőben lehet követni az esemény Facebook-oldalán. Antal Erika maszol.ro 2017. április 17.Erdélyi magyar prózaírók román antológiájaVolt idő, amikor megszokott jelenségként könyveltük el, most rendhagyó kiadói esemény, ha magyar írók műveit adják ki román nyelven. Van, aki erre felkapja a fejét. Nem túl sokan, az igaz, de a sajtó egy része ma is fantáziát lát a dologban, és akként is kezeli. A Román Kulturális Intézet (Institutul Cultural Român – ICR) kiadásában a közelmúltban megjelent antológia, a Singurătate gonflabilă marosvásárhelyi bemutatója is ezt tükrözte a Petru Maior Egyetem nagy aulájában pár héttel ezelőtt. A nem hivatásos olvasók közül kevesen, a média részéről jóval többen voltak kíváncsiak a premierre. Pedig a szervezők igyekeztek megadni a módját, jelen volt a kötetbe foglalt tizenhét írás válogatója és fordítója, E. Ferencz Judit, a könyv egyik szerkesztője, Sorin Gherguţ, az egyik szerző, a vásárhelyi Demény Péter, az egyetem részéről Alexandru Cistelecan kritikus és Markó Béla költő, az Írószövetség helyi fiókjának az elnöke. Dicsérő szó és sajnálkozás meg nosztalgi-zás egyaránt elhangzott a kiadvány kapcsán, összecsengtek az öt meghívott gondolatai. A moderátori szerepet is magára vállaló Alexandru Cistelecan hozta szóba először az egykori Kriterion Könyvkiadót, amely Domokos Géza irányításával nagyon sokat tett a magyar–román, román–magyar kölcsönös fordítás érdekében. Az a gyakorlat sajnos elsorvadt a rendszerváltás után, pedig ha együtt élünk, a műfordítások által is jobban meg kellene ismernünk egymást, mondotta. Ez a frissen megjelent antológia igencsak színvonalas, köszönet illeti a fordító E. Ferencz Juditot, aki kiváló tolmácsolónak bizonyult. Pedig nehéz dolga volt, hiszen a kiválasztott szerzők más-más életkorúak, más-más stílust képviselnek, és a tematika s a hangvétel is nagyon különböző. Ferencz Judit nyelvtudására jellemző, hogy olyan erdélyi román szavakat és kifejezéseket is használ a könyvben, amiket ő erdélyiként sem ismert. A szerkesztő, Sorin Gherguţ is elismerően nyilatkozott a fordítás minőségéről, a műfordító teljesítményéről. Eleinte el sem hitte, hogy egyetlen ember ültette át románra az egymástól annyira különböző tizenhét rövidprózát. Kíváncsi volt a mai erdélyi magyar írókra, E. Ferencz Judit műfordítói bravúrjának köszönhetően még inkább szorgalmazni kívánja a fordítói munkát. Markó Béla még korábbra visszament az időben, felemlítve, hogy a két világháború között az erdélyi magyar íróközösség legjobbjai is fontosnak tartották, hogy tolmácsolják olvasóiknak a román irodalmat, és ritkábban ugyan, de fordítva is megtörtént. Aztán a 60-70-80-as években a Kriterion teljesítette példásan ezt a küldetést. Igaz, akkor is jóval többet fordítottak románról magyarra, mint magyarról románra. 89 után elsatnyult a kölcsönös átültetések folyamata. Megszűnt a programszerűen beütemezett fordítások gyakorlata. De véleménye szerint az irodalomban nem lehet eredményes a piacgazdálkodás, az ICR és a művelődési minisztérium is többet tehetne azért, hogy a műfordítások révén is közeledjenek egymáshoz a romániai etnikumok, és jobban megismerjék egymás értékeit. A mostani antológia jó szolgálatot tesz ennek az ügynek, jelentette ki Markó. E. Ferencz Judit elégtétellel nyugtázta a dicséreteket, és elmondta, hogy régi foglalatossága, szívügye a műfordítás. Bukarestben él, a Román Televízió Magyar Adásának a munkatársa, van elég dolga, de úgy érzi, ennek a kihívásnak is eleget kell tennie. Szubjektív a válogatása, olyan szerzőkhöz, illetve írásokhoz fordult, akiket, amiket kedvel. Legalább három hasonlóan izgalmas és igényes összeállítást lehetne az olvasók kezébe adni. Nehéz volt igazodnia hozzájuk, de nagy kedvvel dolgozott. A szerzők többsége ma is Erdélyben él, csak néhányuk telepedett át Magyarországra. Van köztük 80 éves is, de olyan is, aki még nincs 30. Mindannyian elismert írók, anyaországi vagy romániai elismerések birtokosai. A címadó írást a nemrég elhunyt Mózes Attila írásai közül válogatta. Ezenkívül a könyvben még Demény Péter, Demeter Szilárd, Ferencz Zsuzsanna, György Attila, Láng Zsolt, Márton Evelin, Molnár Vilmos, Nagy Koppány Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Potozky László, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szilágyi István, Tompa Andrea, Vida Gábor és Zsidó Ferenc prózái olvashatóak. Végül, mielőtt felolvasta volna a kötetbe válogatott írását, Demény Péter, a Román Kulturális Intézet vezetőségi tagja, maga is műfordító, egyben eredeti román szövegek szerzője is, vázolta azokat a törekvéseket, amelyek elősegíthetnék a kölcsönös műfordítások megjelentetését. Úgy látja, egyelőre azoknak a projekteknek a megvalósulása valószínűbb, amelyek a fordítók ösztönzését, felkészítését célozták meg. Ösztöndíjprogramok is indultak, ezen a téren is észlelhető román–magyar együttműködés, a kulturális intézetek ezt a tevékenységet is próbálják fellendíteni. A kortárs magyar és román irodalom néhány jelentős könyvét sikerült már egymás nyelvén hozzáférhetővé tenni. „Minden jó könyv, mint ez az antológia is, képes megállítani, meg kell tudjon állítani az utadon – hangsúlyozta Demény –, de arra is szükség van, hogy te magad hajlandó légy megállni, és érdeklődj a fordítások iránt.” Igen, ezt sajnos elég gyakran volt alkalmunk tapasztalni: egyedül nem megy. (N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely) 2017. július 27.Valótlan emlékek a fekete márciusrólKlaus Werner Johannis államelnök székelyföldi – pardon, Hargita és Kovászna megyei – látogatása kapcsán is fontosnak tartom elemezni, és helyére tenni a hónap elején Csíkszeredában megtartott Kovászna, Hargita és Maros megyei románok fórumán elhangzottakat, és főleg a magát kulturálisnak nevező Vatra Românească egyesület alapító alelnökének, prof. dr. Ioan Sabău-Pop ügyvédnek a marosvásárhelyi Cuvântul liber napilap 2017. július 5-i számában az 1990-es fekete március tanújaként adott nyilatkozatát. Egyáltalán nem kizárható, hogy az államelnök a látogatás bejelentésével a csíkszeredai román fórum felhívására reagált, bizonyítandó, hogy nem tartozik a fórumon oly erőteljesen elítélt román politikusok közé, akik nem lépnek fel határozottan az úgynevezett három székelyföldi megyében a „Románia destabilizálását célzó akciók” ellen és a „nemzeti ügy” védelmében. „Neo-bélakunista megnyílvánulás” A marosvásárhelyi fekete március egyik tanújaként megszólaltatott Sabău-Pop ügyvéd kartárs erőteljesen indít, kifejtve, hogy helytelen a történteket fekete márciusnak nevezni, mivel tulajdonképpen bolsevik, neo-bélakunista megnyilvánulás történt, amelyhez azzal a céllal kapcsolódott hozzá a magyar titkosszolgálat, hogy elszakítsák Erdélyt Romániától, vagy érjék el az ENSZ kéksisakosainak ide történő betelepítését. Ezért véleménye szerint az 1989. decemberi „események” nem váltak a románok hasznára. Jellemző módon a nyilatkozó pont úgy kerüli a forradalom/népfölkelés kifejezést, mint a magyar forradalmat eltipró Kádár-rendszer! Mivel az interjúban az ügyvéd engem is nevesít, méghozzá tévesen, a replika jogán felszólítottam a Cuvântul Libert, hogy közölje dr. Ioan Sabău-Popnak, az „1990. márciusi marosvásárhelyi magyar atrocitások tanújának” adott válaszomat. Arra a kérdésemre, hogy az újságírói etikát tiszteletben tartotta-e az egykori (?) Steaua Roşie című napilap, a választ, gondolom, kitalálták. Idézek a román lapnak küldött, de meg nem jelentetett válaszomból. Alulírott dr. Kincses Elődöt, a Martie negru la Tîrgu-Mureş szerzőjét (elolvasható a www.martienegru.ro oldalon) több alkalommal is megemlíti dr. Ioan Sabău-Pop ügyvéd kartárs. Nyilatkozata jó néhány pontatlanságot, sőt valótlanságot tartalmaz. Mi, gyakorló jogászok, tisztában vagyunk azzal, ha egy tanú egyik állítása hamis, akkor a teljes vallomás valóságtartalma megkérdőjelezhető! Az alábbiakban ismertetem az interjú pontatlan állításait: „Emlékszem, hogy március 19-én reggel a román tüntetők követelték Kincses Előd, Tőkés András és Király Károly lemondását a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa (románul CPUN) vezető tisztségeiből. Aznap Kincses Előd, aki a polgármesteri tisztséget is betöltötte, lemondott.” Csakhogy én sosem voltam polgármester, ezt a tisztséget Orbán Dezső töltötte be, a NEIT (CPUN) marosvásárhelyi elnöke pedig Ioan Judea ezredes volt. „Segítettem a katonaságnak, hogy megakadályozzák a tüntetőket, hogy behatoljanak az épületbe, ami szinte lehetetlen volt, mert provokálták őket (szerk. megj.: a Görgény-völgyiekről van szó, akik megostromolták az akkori RMDSZ-székházat). Sütő Andrást, aki nem sokkal azelőtt szemműtéten esett át, bukaresti kórházba szállították. A Herder-, Kossuth- és állami díjas neves írót április végén műtötték meg az Egyesült Államokban, de a Görgény völgyéből behívott tüntetők által tönkretett szemét nem tudták megmenteni. Ebből az interjúból tudtam meg megrökönyödve, hogy a kartárs ezen a szörnyű eseményen jelen volt. Kicsoda ez a Kincses? „A líceum (szerk. megj. Bolyai) román diákjait és tanárait egész egyszerűen szabályosan kikergették.” A Bolyai-líceum román tagozatának rengeteg diákja igazolhatja, hogy nem kergették ki őket az iskolából, amelybe tanulmányaik befejezéséig járhattak. Az valóban megtörtént, hogy a magyar tagozat diákjai sztrájkolni kezdtek azért, hogy az 500 éves Bolyai ismét magyar líceummá váljon, a Papiu pedig, amellyel 1962-ben összevegyítették, újra magyar tagozat nélküli román líceummá váljon. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnökeként személyesen mentem el egykori iskolámba, a Bolyaiba, és határozottan elleneztem, hogy a románokat akaratuk ellenére tanév közben eltávolítsák/átköltöztessék a Papiuba. Fellépésemért – ami végül is eredményes volt – egyesek a magyarság árulójaként bélyegeztek meg. A jelenetnek tanúja volt a magyarul jól beszélő Matei Vasile akkori aligazgató. Vajon a sors iróniájának tudható be az, hogy 1990. március 19-én a főtéri NEIT-székházat körbezáró tüntetők azt ordították, hogy „jos cu Kincses trădătorul!” (le az áruló Kincsessel!). Arra a kérdésre, hogy kicsoda ez a Kincses, az egyik tüntető azt válaszolta, azt nem tudom, de ezt kell kiabálnunk! Szajkózott hazugságok Az igaz, hogy 1990. március elején megbecstelenítették („au profanat”) Avram Iancu marosvásárhelyi szobrát, amelyre azt pingálták, hogy „Le ved”. Tisztában lévén a provokáció veszélyességével, azonnal felutaztam Bukarestbe és a nemzeti televízióban elmagyaráztam, hogy aki ezt a szöveget írta, nem ismerte a magyar helyesírást és szórendet, hiszen a helyes szöveg: Vedd le. Sabău-Pop kartárs, akinek románul megvan a Marosvásárhely fekete márciusa című könyvem, valószínűleg nem olvasta ezt az okfejtést, és ezért melegítette fel a 27 évvel ezelőtt megcáfolt vádakat. Meggyőződésem, hogy a megfelelő román–magyar, magyar–román viszonyt csak az igazság kimondására és nem annak meghamisítására lehet alapozni! Azért, hogy a replika közölhető legyen, nem tértem ki a többi, számtalan esetben megcáfolt állításra, holott ezeknek hosszú a sora: a gyógyszertári csata, a „gyilkos” Trabant, a székelyek román származása, akiket a kiegyezés után magyarosítottak el, a Görgény-völgyieket senki sem hívta/küldte, maguktól jöttek be, a Vatra Românească 1990. február 8-i alapítása (holott a szervezetet már 1989. december 27-én megalapították, méghozzá a Papiu-líceum tanári szobájában, egy nappal azután, hogy aláírtuk a román és magyar, magyar és román értelmiségiek „Barátság platformját”); az 1848/49-ben magyarok által meggyilkolt 40 000 román (történetesen az egész szabadságharcban nem halt meg összesen ennyi magyar, osztrák és orosz katona). Igencsak elgondolkoztató, hogy a Barátság platform román aláírói között Radu Ceontea, a Vatra alapító elnöke és Lazăr Lădariu társalapító, a Cuvântul liber, de az Adevăr főszerkesztője is szerepel. A többi aláíró megérdemli, hogy felidézzük a nevüket: Béres András, Boér Ferenc, Ioan Boitan, Borbély István, Brassai Zoltán, Ioan Calion, Alexandru Cistelecan, Constantin Copotoiu (!), Anton Cosma, Éltető József, Fülöp G. Dénes, Gálfalvi György, Jánosházy György, Káli Király István, Kincses Előd, Markó Béla, Máthé Éva, Ion Ilie Mileșan, Augustin Morar, Cornel Moraru, Nagy Pál, Nemess László, Ioan Pascu, Grigore Ploeșteanu, Mihai Sin, Sütő András, Gheorghe Șincan és Tőkés András. Sajnálatos tény, hogy a román politikum és média nagy része még mindig szajkózza a fekete márciussal kapcsolatos hazugságokat, és a főügyészség továbbra sem hajlandó elindítani a nyomozást Ion Iliescuék ellen. Pedig bizonyítható, hogy a júniusi bukaresti bányászjárás főpróbájaként az ország akkori vezetőinek komoly szerepe volt a marosvásárhelyi parasztjárás megszervezésében. Sokan tudjuk azt, hogy a Zsil-völgyi bányászokat szállító vasúti szerelvényt március 20-án Székelykocsárdról fordították vissza. Miután sikerült megakadályoznunk a felbőszített székelyföldiek Marosvásárhelyre való beözönlését, a bányászok behozatala okafogyottá vált. Ennek tudható be az is, hogy Gelu Voican-Voiculescu akkori miniszterelnök-helyettes leállította a Zalatnán autóbuszokban várakozó mócok Marosvásárhelyre való beszállítását. Ebben az összefüggésben még inkább nyilvánvaló az, hogy mekkora melléfogás a Cseresznyés Pál ügyét félrenyomozó egykori ügyész díszpolgárságának egyhangú megszavaztatása. A magunk részéről mindig az igazság talaján kell állnunk, és nem támogathatjuk annak elmismásolását! Kincses Előd A szerző marosvásárhelyi ügyvéd / Erdélyi Napló (Kolozsvár) lapozás: 1-16
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
